Híd Egyesület
Híd Egyesület Non-profit Akadémia
Híd Egyesület: képzés, felvételi, érettségi

A JÖVŐ VELÜNK VAN

Állandóan bővülő képzési kínálat és milliárdos fejlesztések a Kecskeméti Főiskolán

Változatos képzések, gyakorlatorientált oktatás
A Kecskeméti Főiskola az igényeknek megfelelően állandóan bővíti, fejleszti képzési kínálatát - hangsúlyozza dr. Danyi József rektor.

A GAMF Kar most a gépjárműgyártási szakirány beindításán dolgozik, ami később önálló szakká nőheti ki magát. Ennek az előkészítését még azelőtt elkezdtük, hogy ismertté vált volna a Mercedes kecskeméti beruházása.

A Kertészeti Főiskolai Kar a hagyományos kertészmérnök képzés mellett most már gazdasági és vidékfejlesztési, valamint környezetgazdálkodási agrármérnököket is képez.

A Tanítóképző Főiskolai Kar pedig a pedagógus szakokon túl ifjúságsegítő képzést is indít.

A középpontban a gyakorlat áll, így az itt végzett diplomások jól megállják helyüket.

 

Állandó megújulás, biztos jövő

Az elmúlt időszakban saját forrásból másfél milliárd forintot fordítottunk a képzési feltételek javítására. Az integráció óta a legnagyobb szabású fejlesztést hajthatja végre a főiskola annak a két és fél milliárd forintos pályázati támogatásnak köszönhetően, amelyet uniós forrásból nyert el. Az épület beruházások mellett több száz millió forintot fordítunk laborfejlesztésekre, hogy gyakorlati képzésünkben a legkorszerűbb eszközöket alkalmazhassuk - hangsúlyozza dr. Danyi József rektor. (www.kefo.hu)

További információk az intézményről ITT.

(x)