Híd Egyesület
Híd Egyesület Non-profit Akadémia
Híd Egyesület: képzés, felvételi, érettségi

Európa a polgárokért program

Az Európai Bizottság által kiírt programot a civil szervezetek kezdeményezték olyan (nem kormányzati) szervezetek részére, amelyek tevékenységeiket helyi, regionális, nemzeti vagy európai szinten fejtik ki. Elsősorban esemény jellegű programok támogatására ad lehetőséget.

Fontos, hogy a pályázóknak a Programban részt vevő országok valamelyikében székhellyel kell rendelkeznie és a projektben legalább két különböző országból való szervezet kell, hogy részt vegyen. A résztvevők minimum 40%-ának a pályázatot benyújtó szervezet országától eltérő, pályázatra jogosult országból kell érkeznie. Valamint egy projekt nem lehet hosszabb, mint 12 hónap.

A támogatható tevékenységek körébe tartoznak:

  1. szemináriumok, kiadványok, információs kampányok, művészeti műhelyek, amatőr sporthoz kötődő tevékenységek, képzések, kiállítások, vitakezdeményezés (bevonva akár a részt vevő szervezetek, akár más civil vagy egyéb szervezetek tagjait, döntéshozókat, állampolgárokat),
  2. közös gondolkodás az európai értékekről, az európai polgárságról és a demokráciáról, bevonva szakértőket, döntéshozókat, polgárokat pl. egy kollokvium keretében,
  3. egy adott területen működő, több szervezetet magába foglaló tartós hálózat működtetése.

Az "esemény jellegű" projekteknél a támogatásokat az eseményeken részt vevő személyek száma alapján számítják ki, valamint a végső termékek (kiadvány, DVD/CD-ROM, honlap) után egyösszegű támogatást ítélnek meg. A támogatás mértéke minimum 10.000 EUR/projekt, maximum 55.000 EUR/projekt.

Pályázat beadási határideje: 2010. február 15.
Megvalósulási időszak: 2010. augusztus 1. - 2011. július 31.

További részletek: www.tka.hu

Forrás: http://www.tpf.hu/pages/content/index.php?page_id=824

<<vissza