Híd Egyesület
Híd Egyesület Non-profit Akadémia
Híd Egyesület: képzés, felvételi, érettségi

A Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának pályázati felhívása a NATO Kommunikációs Stratégiához kapcsolódó támogatások igénybevételére

A Külügyminisztérium a Külügyminisztérium fejezetnél az egyes fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának és ellenőrzésének szabályairól szóló 4/2009. (IV.10.) KüM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 2.§-ának (1) bekezdése és 23 §-a (1) bekezdésének d) pontja alapján pályázatot hirdet olyan civil szervezetek számára, amelyeknek célja elősegíteni az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének az európai és a globális biztonságpolitika alakításában, napjainkban játszott szerepével kapcsolatos ismeretek széleskörű terjesztését és ezzel is erősíteni hazánk NATO-tagságának társadalmi támogatottságát.

A Külügyminisztérium 2009-ben azokat a pályázatokat támogatja, melyek az év második felében az alábbi témák valamelyikének feldolgozását vállalják:
1.) A NATO helye és szerepe a transzatlanti kapcsolatok alakításában, különös tekintettel a jubileumi csúcstalálkozó döntéseire;
2.) A NATO és az EU szerepvállalása, illetve együttműködése Afganisztánban, különös tekintettel a magyar vezetésű PRT tevékenységére;
3.) A NATO, ezen belül Magyarország szerepvállalása a Balkánon, különös tekintettel Szerbia, Montenegró és Bosznia-Hercegovina integrációs törekvéseire;
4.) A NATO és Oroszország viszonya;
5.) A NATO bővítésének jövője: partnerségtől a NATO tagságig.

1. A pályázók köre:
Pályázatot nyújthatnak be a Rendelet 3§ b.) pontjában meghatározott magyarországi székhelyű civil szervezetek, amelyek a pályázat céljainak megfelelő programok, rendezvények szervezésével, kiadványok megjelentetésével, vagy más, a tömegtájékoztatásra alkalmas formában kívánják a NATO-ra és hazánk NATO tagságára vonatkozó ismereteket terjeszteni.

2. A pályázattal elnyerhető támogatás:
2.1. A pályázatok támogatására rendelkezésre álló keret összesen: 5 000 000 (ötmillió) forint.
2.2. Egy pályázó által igényelhető támogatás legnagyobb összege 1 000 000 (egymillió) forint lehet. Az igényelt támogatásnak a pályázó teljesítményével arányosnak kell lennie.
2.3. A támogatott tevékenység összköltségvetésének legalább 10%-át a pályázónak saját forrásból kell biztosítania. Saját forrás a támogatandó tevékenység megvalósításához a pályázó által pénzben biztosított forrás. Nem tekinthető saját forrásnak az államháztartás alrendszereiből nyújtott támogatás, kivéve az államháztartás alrendszereibe tartozó pályázó költségvetési szervnek, illetve ezen költségvetési szerv felügyeleti szervének költségvetésében az adott célra előirányzott összeget.
2.4. A Kedvezményezett a támogatással érintett tevékenységet - a szerződésben meghatározott ütemtervnek megfelelően - kizárólag a szerződéskötést követően kezdheti meg.

3. Nem nyújtható támogatás azon pályázó részére:
a) aki saját forrással nem rendelkezik, kivéve, ha az igényelt támogatás összege az 500 000 forintot nem haladja meg,
b) aki az igényében valótlan vagy megtévesztő adatokat szolgáltatott, vagy
c) aki korábban a Külügyminisztériummal kötött bármely szerződésben foglalt feltételeket felróhatóan megszegte, a szerződésszegésről való tudomásszerzéstől számított öt évig, vagy
d) aki a megítélt támogatást jogosulatlanul vette igénybe és e rendelet alapján a támogatás visszafizetésére köteles, illetve a támogatás részére nem folyósítható, a visszafizetési kötelezettségének teljesítésétől, illetve a folyósítás felfüggesztésétől számított öt évig, vagy
e) akinek tartalmi vagy pénzügyi beszámolóját a minisztérium nem fogadta el, a beszámoló elfogadásának elutasításától számított öt évig, vagy
f) aki végelszámolási, csőd-, felszámolási eljárás, vagy a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott egyéb eljárás alatt áll, vagy
g) akinek az államháztartás bármely alrendszerével szemben lejárt esedékességű, meg nem fizetett tartozása van, vagy
h) nem felel meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok Áht. 15. §-ában meghatározott követelményeinek, vagy
i) akinek lejárt esedékességű, meg nem fizetett köztartozása van, vagy
j) aki nem felel meg a jelen pályázat kiírásában foglalt feltételek bármelyikének, illetve az egyéb vonatkozó jogszabályi feltételek bármelyikének, így különösen a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény rendelkezéseinek.

4. A pályázat tartalmi elemei
A pályázatnak tartalmaznia kell:
a) a pályázó nevét, székhelyét, telefon- és telefaxszámát, valamint elektronikus elérhetőségét,
b) a pályázó adószámát,
c) a pályázati felhívásban megjelölt jogcímek alapján igényelhető támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, feladatok részletes ismertetését,
d) a megvalósításhoz igényelt támogatás összegét, a részletezett költségvetési tervet (ebben külön szerepeltetni kell az áfa összegét és a saját forrás mértékét),
e) a megvalósítás és finanszírozás az egyes rendezvények, illetve a program hónapokra lebontott, időbeni ütemezését.
f) a rendezvények pontos időpontját és helyszínét, tervezett költségeit,
g) a rendezvények célközönségét,
h) a tervezett előadások felkért, esetleg már egyeztetett, vagy felkérni kívánt előadóinak neveit,
i) az elektronikus úton, vagy nyomtatott formában megjelentetésre szánt tanulmányok, illetve kiadványok felkért, vagy felkérni kívánt szerzőit, a megjelentetés tervezett költségeit,
j) a nyomtatott kiadványok tervezett példányszámát és terjesztési körét,
k) annak elfogadását, hogy a kiadványok szakmai lektorálásának jogát a KÜM fenntartja,
l) rádióműsorok, film-, illetve TV alkotások célközönségét, a közlésre megnevezett intézmények írásos szándéknyilatkozatát a műsor leadásának előrelátható időpontjáról.

5. A pályázathoz csatolni kell:
a) hiteles másolatban a pályázó harminc napnál nem régebbi cégkivonatát vagy igazolást a bírósági nyilvántartásba vételről,
b) a pályázó képviselőjének közjegyző által hitelesített aláírási címpéldányát vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírásmintáját; ötszázezer forintot meg nem haladó támogatás esetén a költségvetési szerv, intézmény pályázó képviselőjének pénzintézetnél szereplő eredeti vagy a pénzintézet által hitelesített aláírás-bejelentő kartonját,
c) eredetiben a pályázó valamennyi bankszámláját vezető hitelintézet harminc napnál nem régebbi igazolását - a pontos számlaszám megjelölésével - a pályázó bankszámlájának vezetéséről, fizetőképességéről,
d) a pályázó létesítő okiratáról készített egyszerű másolatot,
e) harminc napnál nem régebbi igazolást az állami és önkormányzati adóhatóságtól, valamint a vámhatóságtól arról, hogy köztartozása (adó-, járulék-, illeték- vagy vámtartozás) nem áll fenn; ötszázezer forintot meg nem haladó támogatási összeg igénylése, és külföldi pályázó esetén a pályázó harminc napnál nem régebbi cégszerűen aláírt nyilatkozatát arról, hogy köztartozása nem áll fenn,
f) pályázói nyilatkozatot a saját forrás meglétéről; a pénzbeli saját forrást bankszámlakivonattal, szerződéssel vagy hitelígérvénnyel, helyi önkormányzat pályázónál a testületi határozattal is igazolni kell,
g) ha a pályázó a pályázat tárgyának vonatkozásában más pályázaton részt vett, illetve egyidejűleg részt vesz, továbbá ha a pályázat tárgyának vonatkozásában más állami és egyéb támogatást vett vagy vesz igénybe, a pályázó képviselője által cégszerűen aláírt külön nyilatkozatot a más pályázaton való részvételről, illetve támogatásról, ismetetve ezek rövid tartalmát és adatait,
h) a pályázó képviselője által cégszerűen aláírt, jelen pályázati felhívás 1. számú mellékletében foglalt nyilatkozatát,
i) a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 14. §-ában meghatározott nyilatkozatot, amely jelen pályázati felhívás 2. számú mellékletét képezi (a közzétételi kérelmet csak abban az esetben kell kitölteni, ha a pályázónak a hivatkozott Törvény szerinti érintettsége illetve összeférhetetlensége fennáll),
j) a pályázó által kitöltött jelen pályázati felhívás 3. számú mellékletében foglalt pályázati űrlapot.

6. A pályázat benyújtásának módja, helye és határnapja:
A pályázatok beérkezése folyamatos, a Külügyminisztériumba érkezésének végső határnapja: 2009. június 30. azzal, hogy a pályázat benyújtásának határideje a Külügyminisztérium internetes honlapján történő közzétételtől számított 30 napnál rövidebb nem lehet.
Amennyiben jelen pályázati felhívásban megjelölt határnap a Külügyminisztérium internetes honlapján történő közzétételtől számított 30 napnál rövidebb, úgy a pályázat benyújtásának határideje az internetes közzétételtől számított 30 nap.
A pályázatokat zárt borítékban az alábbi címre kérjük benyújtani:
Külügyminisztérium, Pályáztatási Osztály, "NATO-kommunikációs pályázat", 1027 Budapest, Nagy Imre tér 4.
A pályázat kódszáma: KüM-2009-1 - minden benyújtott anyagon kérjük feltüntetni.

7. A pályázatok elbírálása és a hiánypótlás:
A pályázatokat munkabizottság bírálja el és a munkabizottság javaslata alapján a kötelezettségvállalásra jogosult hozza meg a döntést. A pályázatot elutasító döntést indokolni nem kell. Az elutasító döntés megváltoztatására irányuló kérelem érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerül. A pályázatok hiányos benyújtása esetén a Külügyminisztérium egy alkalommal a pályázót - a jelen pályázati felhívás 5. pontjában meghatározottak vonatkozásában - hiánypótlásra hívja fel, azzal, hogy a jelen pályázati felhívás 2. sz. mellékletében foglalt nyilatkozat csatolásának elmulasztása esetén hiánypótlásra nincs lehetőség. A nyilatkozat (2. sz. melléklet) csatolása nélkül a pályázat érvénytelen, figyelemmel a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 14. §-ára. A hiánypótlás határideje a hiánypótlásra történő felhívás kézhezvételétől számított nyolcadik nap. A hiánypótlásra biztosított határidő elmulasztása a pályázónak a pályázat elbírálásából való kizárását eredményezi. A Külügyminisztérium az eredményről a döntéstől számított 15 munkanapon belül írásban értesíti a pályázót. Azt a pályázatot, amelynek programja a beadási határidő előtt kezdődött, illetve fejeződött be a bíráló bizottság érdemben nem vizsgálja.
A pályázati feltételek teljesítése nem jelent jogosultságot a pályázatban megjelölt összegű költségvetési támogatás igénybevételére. A pályázatot szerződéskötési ajánlatnak kell tekinteni.
A Külügyminisztérium a nyertes pályázókkal a támogatás feltételeiről szerződésben állapodik meg.
A Külügyminisztérium fenntartja a jogot arra, hogy a pályázó által igényelt összegnél kevesebb támogatást nyújtson.

8. Egyéb rendelkezések:
Egyéb, a pályázatban nem szabályozott kérdésekben a vonatkozó jogszabályok, így különösen a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény, az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet, valamint a Külügyminisztérium fejezetnél az egyes fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának szabályairól szóló 4/2009. (IV. 10.) KüM rendelet rendelkezései az irányadók.
A pályázattal kapcsolatban kiegészítő információt a Külügyminisztérium Pályáztatási Osztálya ad, kizárólag írásban (fax: 458-1059, e-mail: poo@kum.hu).


Forrás: http://www.mfa.gov.hu/kum/hu/bal/Aktualis/Palyazatok/palyaztatasi_osztaly_palyazatai.htm

A teljes pályázati felhívás és mellékletei letölthetők INNEN!

<<vissza