TANULÁS NÉLKÜL NINCS VÁLTOZÁS!

Sok panaszt hallhatunk civil szervezetektől, hogy nincs pénz, adománygyűjtő projektjeik nem járnak sikerrel, a vállalkozások nem támogatják a non-profit szervezeteket.
Mi lehet ennek az oka?
Sokszor az adományozó és a támogatott között nem alakul ki az a bizalmi kapcsolat, amely az együttműködés feltétele lenne. A vállalkozások nem bíznak abban, hogy a civil szervezetek a maguk hiányos szabályozási hátterükkel, bizonytalan pénzügyi helyzetükkel és gyakran kusza adminisztrációs rendszerükkel az adományozott összeget a megállapodás szerint tudják felhasználni, illetve képesek lesznek beszámolójukat elvárás szerint elkészíteni. Bizalmatlanságuk sokszor alaptalan, de számolnunk kell ezzel, s törekednünk kell arra, hogy eloszlassuk aggályaikat.
Gyakori, hogy a civil szervezetek eleve negatív attitűdökkel felvértezve állnak neki az adományszerzésnek, nem bíznak saját sikerükben. A támogatást kérő és a potenciális támogató között egy alá-fölérendeltségi viszony alakul ki ahelyett, hogy a kapcsolat együttműködésre épülne.
Az adományozási kultúra megváltoztatása elsősorban rajtunk, civileken múlik, s a változást mindenekelőtt önmagukon kell elkezdenünk! Szervezetünket alkalmassá kell tenni az adományok, pályázati összegek fogadására, kommunikátorainknak pedig fel kell készülniük a támogatók bizalmának elnyerésére, a velük való megfelelő hang megtalálására.
A szervezet céljainak elérésén munkálkodó tagok, önkéntesek hozzáértése, szakértelme nélkül sikereink pusztán a véletlennek köszönhetők. A non-profit szervezeteknél a munkatársak képzetlensége elsősorban nem a szervezet profiljának megfelelő szakmai területen jelentkezik, hanem a működtetéshez (irodai-, marketing-, pr-, ügyviteli feladatok ellátása, pályázatírás, programszervezés, stb.), illetve a menedzseléshez szükséges ismeretek hiánya a jellemző. Ezek a hiányosságok - legyünk akármilyen profik a magunk területén - a szervezet megítélését, sikerességét negatívan befolyásolják. A megoldást mindenekelőtt hozzáértők alkalmazása vagy munkatársaink továbbképzése kínálja.
Nem mindegy azonban, hogy milyen hozzáállással közelítünk a tanuláshoz, milyen célokat tűzünk ki magunk elé!
Szétnéztem a környezetemben, s azt láttam, hogy szinte mindenki tanul valamit: főiskolára, egyetemre jár, esetleg OKJ-s képzésen vesz részt, sokszor mindezt egyszerre. Ennek ellenére azt tapasztaltam, hogy a színvonalas, szakszerű munkavégzésre alkalmas ember megtalálása óriási feladat. Sajnos nem nyilvánvaló, hogy egy szakirányú végzettséggel rendelkező szakember a maga területén az elvárásnak megfelelő munkát végez. Túl szigorú lennék? Nem hiszem. Egyszerűen csak nem mondom, hogy "jó lesz ez így is", hanem - bár elérhetetlen álomnak tűnik - a tökéletességre törekszem, s ezt elvárom azoktól is, akiknek munkájáért egyesületünk pénzt fizet.
Magam is elvégeztem néhány tanfolyamot, s mindenhol tapasztaltam, hogy csoporttársaim nagy része a minimum elvét követi, vagyis: "Mennyi az a legkevesebb ismeretanyag, amelynek bemagolása szükséges ahhoz, hogy átmenjek a vizsgán, s megkapjam a bizonyítványt?" S ami még megdöbbentőbb volt számomra, hogy sok oktató partner ebben!
Számos iskola van, amely maximálisan kielégíti az igényeket: gyorsan, minimális idő- és energiaráfordítással szerezhetsz jól csengő bizonyítványt. Ültem már olyan tanfolyamon, ahol az első órán közölték a csoporttal, hogy ebből a tantárgyból négyesnél rosszabb jegyet senki sem fog kapni, máskor pedig a jegyzetek bemutatása eleve a jó érdemjegy megszerzését jelentette! Persze tudjuk, hogy egy esti vagy levelező képzésen kevés idő áll rendelkezésre, ez mégsem lehet elég indok ahhoz, hogy legalább ne törekedjünk a kellő szakmai ismeretek elsajátítására! Sokan mondják, hogy úgyis a gyakorlat során lehet megtanulni a szakmát, ami igaz lehet, de az elmélet nélkül a gyakorlati tapasztalatainkat nem tudjuk majd rendszerezni.
Felmerül a kérdés: miért is tanulunk valójában? A papírért, a tudásért vagy a tanulás öröméért? Úgy gondolom, mindhárom fontos, de nem mindegy, hogy melyiket tartjuk a legfontosabbnak. Ha csak a papírra "hajazunk", csalódni fogunk. A bizonyítvány megszerzésének öröme hamar elszáll, amikor kiderül, hogy a munkáltató nem a papírunkért, hanem a munkánkért, elért eredményeinkért akar fizetni. Ekkor úgy érezhetjük, hogy feleslegesen vesztegettünk el éveket az életünkből.

-wk-

Forrás: Civilia Világa 2006/2

<< vissza

Főoldal | 1%-os kampány | HÍE Egyesület bemutatkozik | HÍE Egyesület tevékenysége | Ajánlott könyvek | Hasznos információk | Non-profit Akadémia | Levél nekünk | Partnereink | Impresszum | Oldaltérkép | Érettségi